2010. március 25., csütörtök

Új babahordozók a boltban


Új babahordozók érkeztek a Greenbaby boltba!
Végre itt vannak a várva várt Babbinkák, illetve Babbinka, mert mire megérkeztek, az egyiknek már gazdája is akadt. Remélhetőleg hamarosan több modell is lesz. Amikor megérkeztek, nem tudtam ellenállni, és Ágnes lányommal kipróbáltam az egyik Babbinkát: nagyon kényelmes, könnyű felvenni, és a lányom 20 kilóját alig éreztem benne.

Új Hunbaba modell is van: az eltűnt tulipános modell helyett lett új. Nekem nagyon tetszik. :)
Két új Hatjka is várja gazdáját!

2010. március 13., szombat

Formázott csatos hordozók- SSC



A formázott csatos hordozók kevésbé ismertek a hazai kisbabás szülők körében, mégis érdemes beszélni róluk, mint lehetőségről, azok számára, akik éppen a megfelelő babahordozó eszközt keresik.

A formázott csatos hordozók hasonlítanak a kenguru néven ismert hordozókra, ugyanis ezek is csatokkal záródnak, tehát nem szükséges kötözni, mint a hordozókendőt vagy a mei tai-i. Emiatt könyebb megtanulni a használatukat, és az egyszerű megoldások kedvelői, főként az apukák, előnyben részesítik ezeket a hordozókat a hagyományos hordozóeszközökkel szemben.

Az SSC-k (Soft Structured Carrier) alapjában véve úgy néznek ki mint egy mei tai: egy háttámlából és négy pántból állnak, melyek csatokkal vannak ellátva. Általában egyméretűek, tehát több személy is használhatja ugyanazt a hordozót, csak méretre kell állítani. Legtöbb ilyen hordozóban elől és háton lehet hordozni, de külön csípőhordozásra kifejlesztett hordozó is létezik.

Az SSC-k abban térnek el a kenguruktól, hogy sok kenguruval ellentétben, lehetővé teszik az ortopédiailag helyes és egészséges testtartást (terpesztartás), ugyanis szélesek a gyerek lába közé eső részen (tudjuk, hogy sok kenguru nagyon keskeny, és a gyerek lába nincs megfelelően alátámasztva a térdhajlatig, hanem lefele lóg). Az SSC-k ugyanakkor kényelmesek is, jól elosztják a súlyt, akár nehezebb totyogókat is lehet bennük kényelmesen, hosszú távon hordozni. A különböző SSC márkák között több eltérés is lehet (a pántok csatlakozási szöge, a súlyelosztás módja, a háttámla mérete, a hordozási pozíciók száma stb).

A megfelelő formázott csatos hordozó kiválasztásakor fontos szem előtt tartani, hogy széles vállpánttal rendelkezzen, a megfelelő helyeken bélelt legyen, és jól támasztó derékpántja legyen, ami segít a súly elosztásában és csökkenti a vállak, nyak és hát igénybevételét.
Sok szülő keres nagyobb gyerekek hordozására alkalmas hordozóeszközt. A formázott csatos hordozók ideálisak erre a célra. Sok SSC akár 18 kilónál nehezebb gyerekek hordozására is alkalmas és kényelmes.

Az SSC hordozók előnyei
•könnyű használat
•az ergonomikus tervezés nagyobb kényelmet biztosít, egyenletesen osztja el a súlyt a vállakon (a különböző márkák között különbség lehet a súlyelosztást illetően)
•a legjobb választás a nagyobb babák vagy totyogók hordozására (18+ kg), legtöbb szülő SSC hordozóban tudja hordozni gyermekét legtovább
•sok fajta elől és háton hordozáshoz is használható, egyes márkák több, mások kevesebb hordozási pozíciót tesznek lehetővé
•kitűnő választás az aktív szülők számára, akik hegyet másznak, hosszú sétákra mennek hordozott babájukkal
•egyes hordozóeszközöket kimondottan a csípőn hordozásra fejlesztettek ki, mely egy természetes hordozási mód sok szülőnek, akik nagyobb vagy nehezebb gyerekeket hordoznak ölben
•gyorsan és könnyen lehet fel és levenni
•nem kell kötözni, lelógó anyaggal bajlódni
•az SSC hordozóeszközök egyméretűek, több személy is használhatja őket (szemben pl. a méretre varrt babaerszénnyel)
•a könnyű használat és modern kinézet vonzóvá teszi az apukák számára

Az SSC hordozók hátrányai

•A csatok használatát és a pántok megfelelő beállítását meg kell tanulni. A nem megfelelően beállított pántok miatt kényelmetlen lehet a hordozás.
nem ajánlott újszülötteknek (4 hónapos kor alatt), bár egyes hordozóeszközökhöz lehet külön kiegészítőket vásárolni, melyek alkalmassá teszik újszülöttek hordozásához (újszülöttszűkítő) Kiegészítés: jobb, ha az SSC-k használatával megvárjuk, amíg a baba önállóan ülni tud!
•nem könnyű szoptatni ezekben a hordozókban, és nem is biztosítják a legnagyobb diszkréciót
•nem olyan ölelősek, nem veszik olyan jól körül a babát, mint más babahordozó eszközök, kisbabával való összebújásra kevésbé alkalmasak mint például a hordozókendő.
•Általában ezek a legdrágább hordozóeszközök
•a csatok miatt nagyobb helyet foglalnak, nem lehet olyan kicsire összecsomagolni őket

Összességében véve a formázott csatos hordozók kényelmesek, aránylag könnyen használhatóak, és vonzó kinézetűek. Ha hordozóeszközt keres, és a hagyományos hordozóeszközök idegessé teszik, egy SSC kiváló választás lenne. Ha egy újszülöttek hordozására is alkalmas hordozóval társítjuk, újszülöttkortól 3-4 éves korig minden rendelkezésünkre fog állni a megfelelő hordozóeszköz.

Forrás:
http://www.theopinionatedparent.com/2009/04/14/soft-structured-baby-carriers/

Népszerű formázott csatos hordozók:

Ergo
Manduca
Beco
Bondolino
Calyx
Scootababy

A Greenbaby baby boltban kapható formázott csatos hordozók: Manduca, Magyarinda, Beco Bondolino (hibrid)

2010. március 1., hétfő

Tavaszváró kedvezmény Gucio cipőkre



Március 1-5 között kedvezményes áron lehet megvásárolni a Greenbaby boltban a kiváló minőségű lengyel Gucio bőrcipőket. A cipők kedvezményes ára 129 RON (eredeti ár 139 RON).

Miért ajánlom a Gucio bőrcipőket?
- kipróbáltam a lányomon és bevált, egész ősszel, télen ilyen cipőben járt itthon, és most már az utcára is ilyet hord
- öröm ránézni ezekre a színes cipőcskékre
- kényelmesek
- jó minőségű, puha bőrből készültek
- talpuk rugalmas gumiből van
- a sarokmerevítésnek köszönhetően, nagyon könnyű feladni

A színválaszték: