2009. augusztus 30., vasárnap

Pár szó a hozzátáplálásról


Amikorra kislányom közeledett a bűvös hat hónapos életkorhoz, már több cikket, könyvet, honlapot böngésztem végig a hozzátáplálás témájában, ugyanis arra készültem, hogy a féléves korig kizárólag anyatejen nevelt lányomat lassan megismertetem a szilárd ételek világával. A sok olvasmányból egy dolog szűrődött le: a hozzátáplálás komoly, már-már félelmetes tudomány, talán a vegytannal és matematikával rokon. Csak úgy röpködtek a különféle hajmeresztő zöldség és gyümölcskombinációk, például sütőtök-krumpli-cékla, spenót-krumpli-sárgarépa, amikről csak így olvasva is el tudtam dönteni, hogy én biztosan nem enném meg. Arról is olvastam, hogy hogyan kell grammonként, kanalanként növelni a mennyiséget, és mikor melyik szoptatást kell kiváltani (már ez a szó is ellenszenves volt valamiért) szilárd táplálékkal. Azon tűnődtem, hogy vajon tényleg erre lenne szüksége az én hat hónapos kisbabámnak, hogy a következő hónapokban fél napokat a konyhában pepecseljek a különböző pépek elkészítésével, melyeket lehet meg sem fog kóstolni. (mert az üveges pépeket eleve kizártam). Szeretek főzni, de ez a nemes feladat valahogy nem lelkesített. A szoptatás is igény szerint zajlott (és így van ez mai napig) nálunk, tehát nem nagyon létezett olyan, hogy az x vagy y órai szoptatás, amit aztán kiválthattam volna a különböző zöldség- vagy gyümölcspépekkel.

Már-már ráadtam volna a fejem a pépekkel való babrálásra, amikor két életmentő cikkre bukkantam. Ezekből a cikkekből az derült ki, hogy nem csak úgy lehet hozzátáplálni, ahogyan azt addig olvastam. Az igény szerinti hozzátáplálás (baby led weaning) szerint ugyanis egyáltalán nincs szükség pépekre, nem kell a babát pontos órarend szerint etetni és szoptatásokat kiváltani. Az igény szerinti hozzátáplálás arról szól, hogy hogyan lehet természetes módon, játszva bevezetni kicsinyünket a szilárd táplálékok világába. Az igény szerinti hozzátáplálás az igény szerinti szoptatás magától értetődő kiegészítője. A módszer lényege: a babát többféle párolt vagy nyers (de puha), korának megfelelő táplálékkal kínáljuk (azaz elé tesszük, nem nyomjuk kanállal a szájába), és rá bízzuk, hogy mit, mennyit eszik, és emellett igény szerint szoptatjuk. Ennek megfelelően, lányomat tovább szoptattam, úgy, ahogy igényelte, és ezen kívül elkezdtem egyébbel is kínálgatni. Eleinte még csak naponta egyszer kínáltam, általában akkor, amikor mi is ebédeltünk. Párolt brokkolival kezdtük, amit rózsáira bontottam, és így jól meg lehetett fogni a „nyelénél” fogva. Kezdetben kevés, később egyre több jutott a gyomrába is. Hétről-hétre egyre ügyesebben fogta meg és majszolta a párolt murokhasábokat, a brokkolit, az őszibarackot, párolt almát, körtét. Ahogy teltek a hetek, bővült a kínálat, a leányzó pedig már ügyesen megtanult ülni a hatalmas tálcával ellátott etetőszékben, és minden alkalommal, amikor mi ettünk, őt is beültettem és megkínáltam különböző neki való ételekkel. A hozzátáplálás kezdetétől vízzel is elkezdtem kínálni, pohárból. Így a hozzátáplálásból egyáltalán nem csináltunk ügyet, hanem csak úgy megtörtént. Ágnes részt vett, és vesz azóta is a családi étkezéseken, és bár eleinte csak kézzel evett, most már ügyesen használja a kanalat és villát is. (amikor nagyon éhes, még mindig kézzel a leggyorsabb).

Ehhez a módszerhez nincs szükség mérlegre, pontos órára, csak egy kis türelemre, egy használható hozzátáplálási táblázatra (az allergiák kialakulásának veszélye miatt fontos betartani a sorrendet), és sok humorérzékre (az önálló evés sok maszatolással jár  ).
Azóta is örülök, hogy rátaláltam erre a módszerre, és kislányom étkeztetése nem vált görcsösen teljesítendő feladattá és nekem sem kellett vegyésszé képeznem magam, viszont van egy örömmel evő lányom.

Az irányzatnak kevés irodalma van magyar nyelven, de akit érdekel, angolul olvashat róla a következő oldalakon:

http://babyledweaning.blogware.com

http://en.wikipedia.org/wiki/Baby-led_weaning

http://www.wholesomebabyfood.com/babyledweaning.htm

http://www.babyledweaning.com/forum

Vagy magyarul beszélgethet igény szerint hozzátápláló anyákkal, itt.

Nincsenek megjegyzések: