2010. december 2., csütörtök

Ünnepi készülődés itthon és a Greenbaby boltban



Az elmúlt hónapban nem írtam egy bejegyzést sem, és erre nyomós okom volt :) Ismét babázom. Hároméves nagylányom mellé kisfiunk született novemberben, ő a mi idei ünnepi ajándékunk. Nagy örömömre most ismét babaillat van nálunk, elővehetem a hordozókendőimet és a mosható pelenkákat.



A Greenbaby bolt is készül az ünnepre.

December 1-24 között minden vásárlónk egy szép kerámia karácsonyfadíszt kap ajándékba. A díszek szatmárnémeti kézművesek, Sályiék munkái (www.salyikeramia.blogspot.com).
December folyamán hetente más-más termékekre adunk kedvezményt. Az első héten, december 1-7 között minden 50-150 RON árú termékre 5 lejes árengedményt adunk. Így olcsóbban vásárolhattok Hoppediz bárányből csizmácskát, gyapjú lábszárvédőt, puhatalpú bőrcipőt, Bora babaerszényt, mosható pelenkákat, Gucio bőrcipőket, könyveket, és sok mást.

Örömteli adventet kívánunk nektek is!

2010. november 7., vasárnap

Ismét filc

Az elmúlt hetekben ezen dolgoztam délutánonként, míg Ágnes aludt:



Az ötletet és a szabásmintát Violini adta. Még nem döntöttem el, hogy falikép vagy játszószőnyeg lesz belőle. Az állatok hasán tépőzár van, ez tartja meg őket a háttéren, akkor is ha a kép fel van akasztva.
Ágnesnek tetszik. :)

2010. november 5., péntek

PIF (Pay it Forward)


CIRMIDEA-Cirmocskánál jelentkeztem PIF-ra és meghirdetem én is a sajátomat.

"Bárki játszhat, akinek blogja van. Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.

Cserébe meghirdetitek a saját meglepetés csomagotokat a blogotokban, jelezve, hogy az enyémet folytatjátok!
Szeretettel várom a jelentkezőket!"

2010. október 27., szerda

Dezodor káros mellékhatások nélkül


Bizonyára sokan tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy bár a kereskedelemben kapható 24 és 48 órás dezodorok hosszú órákra megszabadítanak bennünket a kellemetlen szagoktól, ezért cserébe komoly árat fizetünk: az egészségünket kockáztatjuk.

Íme ezt írja Antal Vali a "Tíz legkockázatosabb vegyületcsoport, amit érdemes kitiltanunk fürdőszobánkból" című tanulmányában (letölthető a www.antalvali.com oldalról) a legtöbb dezodorban megtalálható alumíniumszármazékokról és alumínium vegyületekről:

"A legveszélyesebben a dezodorok esetében hat, ugyanis megakadályozza a természetes kiválasztást és méregtelenítést azáltal, hogy blokkolja a verejtékmirigyek működését. Minél "huszunnégyórásabb" egy deo, annál garantáltabb a mérgező hatás. Gyakorlatilag pont a legkényesebb részen - a hónalji és a mellmirigyek közelében - blokkolódnak a természetes méregtelenítő folyamatok, aminek köszönhetően az eltávozni képtelen mérgek a környező mirigyekben rakódnak lenne, amely kiváló
táptalaja lehet bármilyen rákos folyamat kifejlődésének. Érdekes statisztikai adat, hogy az alumíniumos dezodorok elterjedésével egy időben nőtt meg ugrásszerűen az emlőrákosok száma világszerte. Eleinte az emlőrákot a hormonális működések zavarával és a klimaxszal hozták összefüggésbe, és női betegségnek tartották. Ma már sajnos minden negyedik mellrákos beteg férfi, ami cáfolja ezt a tézist. Sajnos amióta a férfiak körében is teret hódított a napi szintű dezodorálás a hatékony marketing jóvoltából - "férfiasan tökéletes", "nem ígéret, bizonyíték", "hódító
érzés" - azóta egyre több az emlődaganatosok száma köztük is. Az előrejelzések szerint pár éven belül a női-férfi mellrákos arány kiegyenlítődik."

A leggyakrabban használt alumínium vegyületek: Aluminium Zirconium Tetrachlorohydrex Gly, Ammonium alum, Aluminium Chlorohydrex Pg, Aluminium Fluoride, Alumina, Aluminium Silicate, Alumínium Zirkónium - Tri-, Tetra-, Penta-, Octachlorohydrate

És most elővehetjük kedvenc 24 vagy 48 órás dezodorunkat, és megnézhetjük az összetevők listáját. Szinte biztos, hogy valamelyik alumínium vegyület rajta lesz.
De akkor mit tehetünk? Dezodor, izzadásgátló nélkül mai illatos, modern világunkban mégsem lehet létezni. Érdemes körülnéznünk, valami más megoldás után.

Léteznek, főként az internetes áruházakban bio dezodorok. Két fajtát is kipróbáltam ezek közül, de sajnos nem voltak elég hatékonyak, főként nyáron nem. Bizonyára alkat kérdése is, hogy kinek melyik válik be, de az tény, hogy a bio dezodorok általában nem annyira erősek mint az alumíniumvegyületekkel készített társaik.

Végül a következő megoldásra leltem: házilag készített természetes dezodor, ami hatékony (nekem nyáron is bevált!) és garantáltan nem károsítja egészségünket. Az eredeti recept egy román nyelvű blogon található, azok kedvéért, akik nem értik a nyelvet, magyarra fordítva is közzéteszem.

Íme a recept:
Hozzávalók:
5 evőkanál sheavaj (lehet vegyíteni kakaóvajjal vagy kókuszolajjal is- én 3 ek sheavajat és 2 ek kakaóvajat használtam)
3 evőkanál szódabikarbóna
2 evőkanál étkezési keményítő
10 csepp E vitamin (ezt kihagytam mert nem volt)
10 csepp illóolaj (borsmentaolajat használtam, de lehet sokfélével- pl. teafaolaj- nem túl jó az illata, de jó baktériumölő)

Elkészítése:
Az illóolajok kivételével gőzfürdő felett összekavarjuk a hozzávalókat. Mindez néhány percet vesz igénybe. A keveréket levesszük a tűzről, és mielőtt kihűlne, az illóolajokat is hozzátesszük. Az így kapott krémet üres dezodoros stick-be (abban az esetben ha kakaóvajat is használtunk, mert így lesz elég kemény a kihűlt dezodor), vagy üres tégelybe öntjük (ha csak sheavajat teszünk bele, a végtermék krémes állagú lesz, a tégelyből ujjunkra kenve tudjuk felvinni). A fenti mennyiségeket használva 100 gr dezodort nyerünk. Kis mennyiséget kell felvinni a bőrre, 1-2 percig masszírozva.

2010. október 10., vasárnap

Ételek és egyebek filcből



Ágnes szép kályhát kapott ajándékba, és edényeket is hozzá, úgyhogy már csak a valami főznivalóra volt szüksége. Ezért fogtam neki filcből ételeket készíteni. Így sikerültek:





Azóta készült még alma, körte, és tervben vannak egyebek is. Sok jó ötletet találtam a zelnice.blogspot.com oldalon, és itt is.

A Szatmári Babahordozó Napok képekben

Már jó ideje adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, és mivel hosszabb szöveges beszámolóra nem telik az időmből, felteszek pár fotót a szatmári babahordozó napokról.


Sétára készen


Séta közben szórólapokat is osztogattunk


Készülnek a rongybabák


Délután több téma is terítékre került: a babahordozás lelki hátteréről, a babahordozásról a neonatológus szemével, valamint az igény szerinti szoptatásról is beszélgettünk.


Az érdeklődők többféle babahordozó eszközt nézhettek meg, és ki is próbálhatták azokat saját baba híján Jack próbababa segítségével.


A második nap végén tombolát is húztunk, mely során értékes nyeremények találtak gazdára.



A szatmári rendezvényekről a helyi sajtó (és nem csak) is beszámolt. Pl. itt, itt és itt.
Jövőre ismét találkozzunk!

2010. szeptember 21., kedd

Ma Nagyvárad ünnepel!



Íme a Nagyváradi Babahordozó Napok programja:

2010. szeptember 20. 10.00
Indulás a Petőfi park játszóteréről – hordozós séta, szórólapozás, toborzás

2010. szeptember 21. 17.00
Posticum (Teiului utca 16) Aula Magna

Kenguru rejtelmek – Bruncsák Anna, a La Leche Liga nagyváradi képviselője
Hordozásra teremtve – dr. Lavinia Marcu neonatológus szakorvos
A kontinuum-elv és a kötődő nevelés könyvbemutató és beszélgetés László Gárdonyi Adriennel Jean Liedloff “Az elveszett boldogság nyomában” c. könyvéről

Hordozó divatbemutató – Gödri Réka gyakorlati útmutatása és a Nagyváradi La Leche Liga hordozó anyukái (és apukái) közreműködésével
Hordozós tanácsadás és vásár
Szoptatási tanácsadás

A kétnyelvű program megvalósítói:
Camerzan Orsolya és Tempfli Judit

2010. szeptember 14., kedd

Elkészült a plakát!



Program:

Szeptember 23, csütörtök
de. 10:30 Babahordozó séta a központban, szórólapok osztogatása- találkozó a Kossuth kert főbejáratánál. A séta az új központig tart, ahol babahordozó eszközök kipróbálására is lehetőség lesz.
du. 15:30- kézműves foglalkozás- Aranykapu Kulturális Egyesület
16:30-babahordozós (divat)bemutató
17:30- Hétköznapi mérgeink-tisztítószerek és kozmetikumok, és természetes alternatívák- Gödri Réka, Szatmárnémeti
18:30- Babahordozók próbálgatása, bazár

szeptember 24, péntek
du. 16:00- megnyitás
16:15 Babahordozás a pszichológus és neonatológus szemével- meghívottak: Salajan Kinczel Brigitta pszichológus, Luczky Zita neonatológus
17: 30 Előadás az igény szerinti szoptatásról- Kovács Katalin szoptatási tanácsadó, Nagyvárad
18:30-tombolahúzás, utána kötetlen beszélgetés, babahordozók próbálgatása, bazár

A rendezvény programjaira a belépés ingyenes. A résztvevőket értékes tombolanyereményekkel várjuk. Jegyek a helyszínen kaphatók.

A rendezvénysorozat az Ölelés Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület (www.olbebaba.hu) támogatásával jött létre.

Támogatóink: Boribon játékbolt (www.boribon.ro), Kreativfun (www.kreativfun.ro), Greenbaby (www.greenbaby.ro), Organik Bio Shop (www.organik.ro), Sideris Organic Shop (www.sideris.ro), Erdélyi Virtuális Antikvárium és Könyvesbolt (www.interlib.ro), Bora (www.borameitai.gportal.hu), Titiri fajáték (www.titiri.ro)

Médiapartnerek: Impulzus (www.impulzus.ro), Erdély FM, erdély.ma, Transindex (www.transindex.ro), Szatmári Magyar Hírlap, szatmar.ro, Szatmári Friss Újság, Adevarul de seara, Satumareonline

2010. augusztus 17., kedd

Nemzetközi Babahordozó Hét idén is!


A tavalyi évben is nagy sikernek örvendő Nemzetközi Babahordozó Hetet idén is megszervezik. A Nemzetközi Babahordozó Hét kitalálói a Babywearing International és a The Babywearer amerikai babahordozós fórum közössége. Célja az, hogy a babahordozást ünneplő különböző rendezvények által minél több emberhez eljusson az üzenet: babát hordozni jó és érdemes! A rendezvények szervezői általában lehetőséget biztosítanak különböző babahordozó eszközök kipróbálására, és gondoskodnak arról, hogy a babahordozással kapcsolatban sok fontos és érdekes információ jusson el a résztvevőkhöz.
Tavaly a világ számos országa ünnepelte a Babahordozó Hetet, köztük másodízben Magyarország, és első ízben Románia több városa is. Nálunk a következő városokban voltak rendezvények: Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár és Szatmárnémeti. Talán Bukarestben is volt egy kisebb megmozdulás.

A Hét hivatalos időpontja idén október 6-12, de nagyon sok helyszínen eltérő időpontban tartják a rendezvényeket. Idén is sok magyarországi, és több erdélyi város készül ünnepelni. A Hét idei mottója Biztonságos Babahordozás (Safe Babywearing), és ennek megfelelően, a szervezők is bizonyára odafigyelnek arra, hogy a biztonságos babahordozás alapelvei elhangozzanak rendezvényeiken. Az Ölelés Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület keretén belül szervezett rendezvényekről külön honlapon lehet tájékozódni, az egyesülettől függetlenül szervezkedő városok pedig az egyes városokban működő babahordozó klubok, egyesületek honlapján tájékoztatnak a rendezvényekről.

Erdélyben ismét több város készül a Nemzetközi Babahordozó Hétre: Nagyvárad, Csíkszereda, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Kolozsvár, és a fővárosi anyukák is a tavalyinál szervezettebb és nagyobb méretű ünneplést terveznek. A programokat majd itt a blogon is időben közzéteszem.
Ünnepeljünk együtt idén is!

2010. augusztus 10., kedd

Csuhébabák

A mai kukoricafőzést egy kis csuhézással is összekötöttük. Most próbáltam ki először, hogy mit is lehet készíteni kukoricacsuhéból, Ágnes főleg aszisztált a babakészítésben, majd ha nagyobb lesz, szerintem ő is élvezni fogja a babakészítést. Találtam egy honlapot, ahol lépésről-lépésre be van mutatva pár csuhébaba és más figura készítése. Innen inspirálódtam.
Mire elkészültek a babák, Ágnes nevet is adott nekik, egyik kedvenc verséből:

Weöres Sándor: Pletykázó asszonyok

Juli néni, Kati néni
- letye-petye-lepetye! -
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
- letye-petye-lepetye! -

Bárki inge, rokolyája
- letye-petye-lepetye! -
lyukat vágnak közepébe,
kitűzik a ház elébe
- letye-petye-lepetye!

Íme Juli néni és Kati néni:

2010. július 27., kedd

Fotópályázat

A Nagyváradi La Leche Liga is részt vesz az UNICEF, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a World Alliance for Breastfeeding Action (WABA) nemzetközi szoptatásttámogató kezdeményezésében, amelynek keretén belül 1992 óta minden év augusztus első hetében megünneplik a Szoptatás Világhetét.

A hazánkban egyedüállónak számító augusztus 4-i interaktív szoptatásttámogató rendezvény előhírnökeként országos fotópályázatot hirdetnek, hogy a szoptatást és a szoptató édesanyákat fényképekkel is ünnepeljék és népszerűsítsék.

A következő témakörökben várnak alkotásokat: Meghitt pillanatok; Szoptatás apa szemmel; Szoptatási testhelyzetek; Diszkrét nyilvános szoptatás. A képek hozzáértő bírája Harris Wallmen a “Photo magazine” romániai főszerkesztője lesz (http://www.photomagazine.ro), eredményhírdetésre pedig augusztus első hetében kerül sor a Szoptatás Világhete alkalmából.

A fényképeket az lll.maternet.ro oldalon lehet feltölteni. Határidő: július 31.

(Programajánló az augusztus 4-i rendezvényre, melyre du. 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében kerül sor:

- Interaktív kerekasztal-beszélgetés a szoptatásról és a “Bababarát útról”

Meghívottak: dr. Laczikó Szidónia szülész-nőgyógyász szakorvos, dr. Ellenes-Jakabffy Zoltán allergiológus, dr. Darvas Ilona gyermekorvos, Molnár Éva pszihológus, Bruncsák Anna La Leche Liga szoptatási tanácsadó. A beszélgetést Kovács Katalin moderálja.

- Szoptatás Világhete Fotópályázat eredményhirdetés

- Szépművészeti kiállítás Janko-Szép Noémi alkotásaiból

2010. július 15., csütörtök

Biopraktikák a háztartásban

Ezzel a címmel tartottam ma előadást a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett Örökségünk elnevezésű rendezvénysorozaton, és arra gondoltam, hogy az előadásra összegyűjtött információkat a blog olvasóival is megosztom. A felkészüléshez főként a Mamami fórumán és a Tudatos Vásárló honlapon fellelhető információkból inspirálódtam. A praktikák némelyikét már én is többször alkalmaztam, de olyan is van a felsoroltak között, amit csak ezután fogok bevetni.

Tények:

Míg a 19. században a háziasszonyok mosószappannal, és a háztartásban fellelhető néhány egyszerű anyag segítségével végezték el a háztartásban szükséges teendőket, a modern háziasszonyok vegyszerek tömkelegét használják ugyanezen teendők elvégzéséhez. A sok reklám, a fogyasztói társadalom nyomásának hatására természetesnek, sőt szükségesnek gondoljuk, hogy a szupermarketek polcain található, ragyogó tisztaságot ígérő csodaszereket használjuk a mindennapok során. De vajon tényleg szükségünk van-e külön WC tisztítóra, többféle vízkőoldóra, kályhatisztítóra, felmossószerre és egyéb célokra használható vegyszerekre? Bár az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen elszaporodtak a háztartásban használatos vegyi anyagok, ezek közül sok szer egészségre és környezetre kifejtett hatását nem is vizsgálták meg. Utólagos tanulmányokból azonban sok esetben kiderül, hogy a különböző háztartásban használatos tisztítószerek korántsem ártalmatlanok az egészségre, sőt, a bennük található egyes káros vegyi anyagok felhalmozódhatnak a szervezetben, és felelőssé tehetők az egyre elszaporodó daganatos betegségek, termékenységi problémák és allergiás esetek kialakulásában.
A tisztítószerek 90 százaléka víz, amikor tehát ilyen szereket vásárolunk, akkor ennek a víznek a szállítását fizetjük meg, valamint a flakonok előállítását, mely a szállítással együtt igen nagy terhelést jelent a környezetünkre: energia és anyagfelhasználással jár és hulladékot is képez. Az élővizekbe kerülő vegyszerek káros hatással vannak a vizek élővilágára (a halak elpusztulnak, megváltoztatják nemüket!)
Mit tehetünk? A modern csodaszerek használata helyett, ajánlatos elővennünk a nagyanyáink idejében használt tisztítószereket, mert ezek hatékonyak, olcsók, és nem károsítják egészségünket, nem szennyezik környezetünket. Vegyünk hát elő a mosószódát, szódabikarbónát, ecetet, citromsavat és mosószappant. Lássuk, modern háziasszonyként mit kezdhetünk velük.

Praktikák

Mosás:
-Fontos, hogy ne használjunk a szükségesnél több mosószert. Kísérletezzük ki a számunkra elegendő legkisebb mennyiséget, ugyanis a gyártók előszeretettel ajánlanak a szükségesnél nagyobb mennyiségű mosóport egy-egy mosáshoz.
-Töltsük meg a mosógépet, ne mossunk fél adagot, ha tehetjük. Az sem jó viszont, ha túlságosan megtömjük a gépet.
-a lehető legalacsonyabb hőfokon mossunk
-a foltokat kezeljük mosás előtt természetes folttisztító szappannal (ökörepe szappan, Imse Vimse folttisztító szappan), vagy áztassuk mosószódás vízbe (15 l víz, 1-2 ek szóda)

Mosópor helyett használhatunk:
-mosódiót(ha nem túl szennyezettek a ruhák)
-mosódiót mosószódával (így növeljük a mosódió hatékonyságát), esetleg aktív oxigénes fehérítővel (fehérítő só-nátrium perkarbonát)
-reszelt mosószappant (3-4 ek)
-mosóport és szódát (pl. 50-50 ml)

Textilöblítő (bőrirritációt, asztmát, légúti problámákat okozhat, csökkenti a textilek nedvességszívó képességét-pl. törülközőknél) és vízkőtlenítő (drága és fölösleges) helyett:
-öblítsünk ecettel- az öblítő helyére tegyünk fél-egy dl. ecetet

Mosógép vízkőtlenítése: öntsünk 1,5 kg citromsavat és 3-4 l forró vizet a dobba, időnként forgassuk meg, 24 órán át hagyjuk hatni, majd indítsunk egy 40 fokos mósóprogramot.


Takarítás

-megelőzés: frissen töröljük le, takarítsuk fel amit lehet- az odaszáradt, égett szennyeződésekkel nehezebb elbánni
-vízkő eltüntetésére: citromsav, ecet
-zsíros szennyeződésekre: mosószóda, szódabikarbóna

Felmosáshoz: ha zsíros szennyeződéssel is kell számolni, tegyünk a felmosóvízbe 1-2 ek szódabikarbónát vagy mosószódát. Ha nincs zsíros szennyeződés, csak por, elég a sima forró víz is.

Kályha, főzőlap lemosása: vízzel áztassuk fel a szennyeződést, súroljuk át szódabikarbónás szivaccsal-ronggyal, majd mossuk le vízzel

Kagyló: a zsíros szennyeződéseket szódabikarbónával, mosószódával, a vízkövet citromsóval (nedves rongyra, szivacsra citromsavat teszünk, vagy oldatot készítünk), ecettel távolítsuk el

WC, fürdőkád- szódabikarbóna, ecet

Lefolyótisztítás: mielőtt bármilyen tisztítószert bevetnénk, csavarjuk le és tisztítsuk ki a szűrőt, használjuk a régi és jól bevált pumpát. Ha ez nem elég: öntsünk szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá ecetet. Ha még így sem dugul ki a lefolyó, mosószódából és vízből készítsünk sűrű oldatot, melegen öntsük a lefolyóba, és hagyjuk pár órát állni.

Légfrissítés: szellőztessünk gyakran, illatosításra helyezzünk el szárított levendulát tartalmazó zsákocskákat a házban, a szobanövények is frissítik a levegőt

Ablakmosás, tükör: tiszta vízzel, mikroszálas törlőkendővel, ecettel-újságpapírral

Fertőtlenítőszerek helyett: a forró víz majdnem minden baktériumot elpusztít!

2010. július 2., péntek

Utazik a Hajtka!


Bizonyára sok olyan erdélyi anyuka, apuka van, aki olvasott már a különböző babahordozó eszközökről és meg van győződve azoknak hasznos voltáról, de még nem volt alkalma egyet kipróbálni. A most induló játékkal erre szeretnék lehetőséget biztosítani.

A játék: vándorútra indul egy Hajtka Mei Tai, és egy-egy családnál két hetet fog tölteni. A jelentkezők közül hat családot fogok kisorsolni, akikhez elutazik majd a Hajtka. A próbaidő leteltével az egyes családok kötelessége a mei tai-t épségben továbbítani a következő jelentkezőhöz.

A játékban való részvétel feltételei:
-romániai lakcím
-a résztvevők vállalják, hogy a mei tai-t a saját költségükön, épségben továbbküldik futárszolgálattal, vagy azokon a településeken ahol nincs erre lehetőség (de csak ott!)a román postával
-minden résztvevő küld nekem egy, a mei tai használata közben készült fotót, tapasztalatairól saját blogján (ha van), a Greenbaby Facebook oldalán, vagy itt a blogon beszámol
-a mei tai-t az egyes családok csak szükség esetén mossák ki (ha nagyon piszkos), párnahuzatba téve, öblítő használata nélkül!

Jelentkezési határidő: július 11
A szerencsések névsorát július 12-én teszem közzé, és a mei tai azonnal indul, amint mindenki megírja nekem nevét és lakcímét e-mailben.

Próbáld ki te is a Hajtkát!

2010. június 16., szerda

Új Hajtka kollekció!



Új Hajtka kollekció érkezett a Greenbaby boltba! Az öt új modell (egyelőre négy látható a honlapon) kizárólag a Greenbaby számára készül, és ezentúl állandó jelleggel kapható lesz a boltban. A dekoranyagok amerikai tervezők munkái, a pánt erős, és mégis puha, és nem csúszós canvasból készül. A Hajtka mei tai-ban a kisbabákat 3-4 hónapos kortól egészen 2-3 éves korig lehet hordozni. A hordozó személy kényelmét szolgálják a párnázott vállpántok és derék, és, hogy a babának is kényelmes legyen, a baba lábához eső részen is párnázva van a hordozó. A modellek kapucnis (mintás és díszített) vagy kapucni nélküli változatban is kaphatók.
A dekoranyagok vidámak, játékosak.

2010. június 15., kedd

Lorelai természetes szappanok



Megérkeztek a Lorelai természetes szappanok s Greenbaby boltba. A szappanok egy Valcea megyei hölgy műhelyéből kerülnek ki, aki nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel készíti azokat. A szappanok csak természetes összetevőket tartalmaznak, és az úgynevezett "hideg" eljárással készülnek, melynek köszönhetően az összetevők, az olíva, kókusz, pálma és szőlőmag olajak megőrzik jótékony tulajdonságaikat. Az olajak mellett különféle illóolajokat, vagy más hozzávalókat, kávét, tejet, mézet, körömvirág vagy kamillaolajat is találunk.
Összetevőiknek köszönhetően a szappanok mind különböző hatást fejtenek ki, van köztük élénkítő, frissítő (Kávé&Fahéj, Kávé és Menta, Noir), nyugtató (Álomfogó), bőrnyugtató, ápoló (Pehely-kisbabák, gyermekek számára is ajánlott!, Tej és Méz, Érzékek) hatású is. Arc és testápolásra egyaránt alkalmasak, tökéletesen helyettesítik a megszokott tusfürdőket, szappanokat, és a kereskedelemben kapható tusfürdőkkel, testápoló szerekkel szemben, mentesek mindenféle káros, vegyi adaléktól. A szappanok 100 gramm súlyúak, és ízléses csomagolásban érkeznek a vásárlókhoz. Ajándéknak is kiválóak.

2010. június 7., hétfő

(Majdnem) mindent a mosható pelenkákról


Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy azok az anyukák, akik úgy döntenek, hogy kisbabájukat mosható pelenkákkal fogják pelenkázni, nehezen tudnak elindulni, eligazodni a mosható pelenkák világában. Ez nem is csoda, mert most már rengeteg fajta jelent meg a piacon, melyek közül nem könnyű kiválasztani a legmegfelelőbbet. Mindegyik pelenkafajtának vannak előnyei és hátrányai, és jó, ha ismerjük ezeket, mielőtt vásárolnánk.

Nem részletezem, de azért nem szeretném kihagyni e bejegyzésből azt sem, hogy miért is jó mosható pelenkát használni. A teljesség igénye nélkül néhány érvet sorakoztatok fel:
-mert egészségesebb a kisbabának: a mosható pelenkában szellőzik a bőre, míg az eldobhatóban nem; a mosható pelenkában nincsenek különböző vegyi anyagok, mint az eldobhatóban; a mosható pelenkákat használó anyukák gyakrabban teszik tisztába kisbabájukat, ami szintén jó dolog, mert a baba nem ül hosszú órákig szennyezett pelenkában.
-mert nem szennyezi a környezetet: a mosható pelenkák néhány hónap alatt lebomlanak, és egy kisbaba után mintegy 15-25 pelenka marad, amit akár a kistestvér is használhat, mielőtt végképp elhasználódna. Az eldobható pelenkákból ezzel szemben 1 tonna szemét keletkezik, mely több mint 100 év alatt bomlik le. Az eldobható pelenkák előállítása is nagyon sok erőforrást igényel, és szennyezi a környezetet.
-mert pénztárcánkat is kíméli: a beszerzett pelenkamennyiségtől és a kiválasztott pelenkafajtától függ a megtakarítás mértéke, de ez akár az eldobható pelenkákra költött összeg fele is lehet. Kb. tíz hónapi eldobható pelenka árából szerezhetjük be a teljes pelenkás időszakra szükséges készletet. Ezen kívül a mosható pelenkát használó anyukák általában eldobható popsitörlőre sem költenek (mert tudják, hogy azok sem túl egészségesek a babapopsinak, és inkább vízzel, szappannak tisztítják a kisbabát, amikor szükséges).
-és mert a babapopsit szép, színes és puha mosható pelenkákba csomagolni öröm :)

Miután meggyőződtünk arról, hogy tényleg érdemes mosható pelenkát használni, lássuk, hogy miből választhatunk.


A mosható pelenkák fajtái:


Prefold (előre hajtogatott pelenka) – a hagyományos tetrapelenkához hasonló, de többrétegű pelenka, ami sokkal több nedvességet felszív mint a hagyományos tetra, hajtogatni kell. A prefold téglalap alakú, és hosszában három részre van osztva, a széleken általában kevesebb, középen több réteg anyag van (pl. 4-8-4) A prefoldhoz nedvességzáró pelenkakülsőt kell használni, ami PUL-ból (laminált poliuretán), polárból (éjszakára nagyon jó), vagy gyapjúból (házilag is meg lehet varrni vagy kötni) készülhet. Ez a legolcsóbb megoldás. Méretenként 12 prefolddal és 3-4 külsővel boldogulni lehet, bár az újszülötteket gyakrabban kell tisztába tenni, ezért az első hónapokban talán könnyebben boldogulnánk 18 prefolddal.


Nadrágpelenka (fitted/shaped diapers) – szabása hasonló az eldobható pelenkához, csak textilből készül. Anyaga lehet pamut, bambusz, mikroszálas, kender, frottír stb. Nadrágpelenkából létezik egyméretes, ami újszülött kortól szobatisztaságig használható és patentokkal több méretre állítható, de legtöbb márka többméretes, azaz ahogy a baba nő, méretet kell váltani. A nadrágpelenkák derékban tépőzárral vagy patenttel záródnak. Ehhez is szükséges vízzáró pelenkakülső. Ebből is minimum 12-re van szükség, 3-4 külsővel (1 használatban, 1 mosásban, 1 bevetésre készen, 1 tartalék).




AIO- All in One- pelenka
– a nedvszívó és vízzáró réteg egybe van varrva. Ebből 18-24 darabra van szükség. Előnye, hogy gyorsan feladható, egyszerűen kezelhető. Hátránya hogy nehezebben szárad, drágább.
Egy patentolható AIO pelenka, ami most már Romániában is kapható a Pop-in (ez szétszedhető, könnyen szárad, akárcsak az alább ismertetett zsebes pelenkák).

Zsebes pelenka (pocket diaper/nappy) – ez egy olyan pelenka, melynek külső rétege nedvességzáról, belső rétege általában polár, a nedvszívó betéteket pedig a két réteg közé, az úgynevezett zsebbe tehetjük. Előnye: az AIO-hoz hasonlóan ezt is könnyű, egyszerű feladni, az AIO-val szemben ez gyorsabban szárad, mert szét lehet szedni. A pelenkák általában betéttel együtt kaphatók, de gyakorlatilag bármilyen nedvszívó anyagot használhatunk betétként, így a zsebbe tehetünk összehajtogatott tetrapelenkát, vagy akár használaton kívüli kis frottírtörülközőt is. Ha csak zsebes pelenkát használunk, érdemes legalább 15-18 darabot beszereznünk, ha nem akarunk túl gyakran mosni.

A gyakorlott mosható pelenkát használó anyukák általában kombinálják az egyes pelenkatípusokat: otthonra, nappal a prefoldot vagy tetrapelenkát részesítik előnyben nedvességzáró külsővel, éjszakára sokan nadrágpelenkát használnak gyapjúkülsővel (kiváló nedvességzáró és jól szellőzik), sétákhoz, az apukának vagy bébiszitternek zsebes vagy AIO pelenkákat készítenek elő.

Tartozékok

Plusz betétek a nedvszívás fokozására, pl. éjszakára, hosszabb sétához

Snappy- a hagyományos tetrapelenkák vagy prefold rögzítéséhez (nem nélkülözhetetlen, de hasznos)


Papírbetét- lebomló anyagból készül, WC-be dobható, és használata jelentősen megkönnyíti a pelenka tisztítását.

Vödör vagy tárolózsák- a pelenkák tárolásához mosásig. A pelenkatároló zsák több méretben kapható, és azért praktikus, mert utazáskor is könnyen magunkkal vihetjük.

Mosható popsitörlő- egyszer kell megvenni, de házilag is készíthetünk ilyet. Nem kerül különösebb erőfeszítésbe ilyet használni: moshatjuk a pelenkákkal együtt.



A pelenkák tárolása

Itt azt fogom leírni, hogy mit kezdünk a szennyezett pelenkákkal. A tárolásra több módszer is van.

"Száraz" tárolás: a szennyezett pelenkát kiöblítjük, kicsavarjuk, és mosásig bedobjuk a tárolózsákba vagy vödörbe. Cseppenthetünk 1-2 csepp teafaolajat is, mely megelőzi a szagosodást, és fertőtlenítő hatású. A pelenkákat lehet teljesen szárazon, azaz öblítés nélkül is tárolni, úgy, hogy éppen csak a szilárd szennyeződést távolítjuk el, viszont így nagyobb esély van a szagosodásra és arra, hogy a pelenkák foltosak lesznek.

Vizes tárolás: a szennyezett pelenkákat egy vödörbe dobjuk, melyben tíz liter víz és 1 dl ecet van. Mosás előtt a pelenkákat ki kell halászni és kicsavarni. Sok gyártó nem ajánlja ezt a tárolási módszert, mert nem használ a pelenkáknak az ecetes vízben való ázás.


A pelenkák karbantartása-mosása


A pelenkák megfelelő mosása nagyon fontos, azért, hogy elkerüljük a kellemetlen mosószer vagy vizeletlerakódást, és azért, hogy a pelenkák minél tovább tartsanak. Általában a pelenkák mosógépben, 60 fokon moshatók, de mindig nézzük meg a gyártó ajánlását. A pelenkakülsőket érdemes kíméletesebb bánásmódban részesíteni, és csak időnként mosni 60 fokon. A PUL külsőknek legtöbb esetben a kézi öblítés is elég, vagy betehetjük 40 fokra a mi ruháinkkal együtt.
Nagy fejtörést okozhat az is, hogy milyen mosószert használjunk. Gyakorlatilag bármilyen mosószert használhatunk, tehát az eddig megszokott mosószerünket nem feltétlenül kell lecserélnünk. Fontos azonban, hogy a mennyiségre odafigyeljünk: általában a mosószergyártó által ajánlott mennyiség fele, vagy annál is kevesebb is elég. Ha azt szeretnénk, hogy a mosással kevésbé szennyezzük a környezetet, próbáljuk ki a mosódiót (főleg színes ruhákhoz jó, a fehérek idővel megszürkülhetnek tőle), vagy a különböző, most már nálunk is kapható ökomosószereket (sajnos elég drágák).
Nagyon fontos: sose használjunk textilöblítőt, mert árthat a pelenkák nedvességszívó valamint a külsők nedvességzáró képességének. Textilöblítő helyett kiváló az ecet (egy jó löttyintés- kb. fél-egy dl), mely kioldja a ruhákban maradt mosószermaradványokat, és enyhén fertőtlenít is.

A mosószerlerakódás, vizeletlerakódás orvoslásáról itt olvashattok.

Ezek után nem marad más, mint hogy élvezzük a mosható pelenkázás minden pillanatát!

2010. május 31., hétfő

A futóbicikli dicsérete


Mióta kitavaszodott, Ágnes jóformán csak a futóbiciklivel közlekedik, amikor a városban vagy a piacon elintéznivalónk akad. A télen babakocsival közlekedtünk, mert már nem bírtam a hátamon hordozni a 20 kilóját, úgyhogy igazi könnyebbség nekem, hogy végre letettük a babakocsit, amit sosem szívleltem igazán. És így, hogy szinte naponta használatban van a futóbicikli, nagyon sok előnyét észleltem, amit a blog olvasóival is meg szeretnék osztani.
A futóbiciklivel jól lehet közlekedni Szatmár gödrös, hepe-hupás járdáin, és nem jelent akadályt egy-egy kisebb emelkedő, járdaszegély sem. Azt hiszem, hogy egy kétkerekű, pótkerékkel felszerelt biciklivel ez nehézkesebben menne. A futóbicikli javára írom azt is, hogy lévén kicsi és keskeny, jól elférünk a járdán vele, még akkor is ha a járda több mint felét egy ott parkoló autó foglalja el. Ez nem ritka jelenség itt nálunk, gondolom máshol sem....
Ha be kell mennünk egy boltba, bankba, vagy éppen a postára, a biciklit magunkkal tudjuk vinni, mivel kicsi. Nem lennék nyugodt, ha az utcán kellene hagynom, őrizetlenül.
A bicikli súlya mindössze 3,8 kg, ezért, amikor Ágnes úgy dönt, hogy leszáll róla és sétál egy keveset, könnyedén felkapom, és viszem én.
Ennyit a praktikumról.
Ágnest figyelve, ahogyan egyre ügyesebben manőverezik a biciklivel, azt kellett megállapítanom, hogy ő is nagyon szereti a biciklit. Mivel a lábával hajtja a járgányt, és így bármikor tud lassítani, fékezni, úgy látom, hogy nagyon biztonságban érzi magát rajta.
Nem utolsó sorban, látványnak sem utolsó a csiricsáré műanyag biciklik és rózsaszín tolható járművek világában egy fabiciklivel közlekedő aranyos leányzó :)

A futóbicikli 2-5 éves gyermekeknek ajánlott, az ülése három magasságba állítható. Fejleszti az egyensúlyérzéket. Kapható a Greenbaby boltban.

2010. május 27., csütörtök

A gyermeknapi játék győztesei...


Elérkezett a nagy nap! A gyermeknapi játék nyerteseit a ww.random.org segítségével sorsoltam ki. Kérem a szerencsés nyertesek mielőbb küldjék el nekem a címüket, ahová a nyereményüket postázhatom. A díjakért június 10-ig lehet jelentkezni, a vásárlási utalványok június 20-ig érvényesek.

O-ball: Tarczali Mónika
Lufihuzat 2 lufival: Koni
Babarongyi: Márton Zsuzsanna
25 százalékos kedvezmény fabiciklire- Amy

Mivel sok volt a résztvevő, úgy döntöttem, hogy további díjakat is adok. A következő anyukák 5 százalékos kedvezményre jogosító vásárlási utalványt nyertek:

Olga Bankova
Demeter Olga
Császár Olga
Nagy Hajnal
Adriana Khapardey

Mindenkinek köszönöm a részvételt, az építő hozzászólásokat, aranyos fotókat. Gratulálok a nyerteseknek!

2010. május 25., kedd

Ölelj át!


Végre a kötődő nevelés mellett elkötelezett, a kötődő nevelés iránt érdeklődő, vagy csak egyszerűen utat kereső szülők, babavárók is kézbevehetnek egy olyan kiadványt, amely magyar szerző tollából, egyenesen nekik íródott. A magyarországi Aposztrof kiadó gondozásában jelent meg nemrég Dr. Büki Andrea: Ölelj át! című könyve.
Az igényes kivitelezésű, fotókkal ilusztrált könyv első felében a kötődő nevelés elméleti alapjairól, történetéről olvashatunk. A szerző egy egész fejezetet szentel a kötődés pszchológiai hátterének, a különböző kötődés-mintáknak. Érdekes dolog, hogy a biztonságos kötődés kialakulásában nagy szerepe van a kisbaba és édesanyja közötti testkontaktusnak, különösen az első 6 hónapban.
A kisbaba és szülők közötti biztonságos kötődés kialakítására több eszköz is van, melyek tulajdonképpen mind összefüggnek a közeli testkontaktus biztosításával. Ezek az igény szerinti szoptatás, hordozás, együttalvás. Amint a szerző több ízben is kifejti, ezek gyakorlása korántsem kötelező, és ezek önmagukban nem jelentik a kötődő nevelést, de nagyban elősegíthetik a kötődés kialakulását. A kötődés, a bizalom kialakításában nagyon fontos szerepe van a válaszkész hozzáállásnak is, azaz annak, hogy a kisbaba sírását kommunikációként értelmezzük, és reagáljunk jelzéseire. A könyv második felében a szoptatásról, babahordozásról, együttalvásról, a sírásra való válaszadásról, valamint a babatréningezés szükségtelen voltáról olvashatunk egy-egy fejezetet.
A könyv rendkívül olvasmányos, közvetlen stílusú, és a szerző személyes tapasztalataira, élményeire épül. Ez az első magyar szerző tollából származó magyar nyelvű könyv, mely összefoglalóan ír a kötődő nevelés alapelveiről és eszközeiről. Jó szívvel ajánlom minden leendő és gyakorló szülőnek, akik nem kész receptekre vágynak, hanem szeretnék minél inkább kisbabájukra hangolódva élvezni a gyermeknevelés éveit.

A könyv kapható a Greenbaby boltban, 34 RON áron.

2010. május 24., hétfő

Hoppediz hordozókendők nyárra


A Hoppediz vékony hordozókendői különösen ajánlottak a kisbabák hordozására a nyári melegben. Ezek a kendők is a Hoppediz-től megszokott kiváló minőségben készülnek, csak vékonyabb fonalból. Akárcsak a normál vastagságú Hoppediz kendők, a vékony kendők is keresztsávoly szövésűek. Ennek a szövéstechnikának köszönhetően a kendők kereszt irányban rugalmasak, jól simulmak a baba és a hordozó személy testére. A vékony kendők a legnépszerűbb színekben készülnek, 5,40 és 4,60 méteres hosszúságban. Kötözésük könnyebb, mint a normál vastagságú kendőké. A vékony Hoppediz kendők most már a Greenbaby boltban is kaphatók. Modellek: Cairo (készleten), Delhi, Panama, Montreal.

Bár a vékony kendők szellősebbek a normál kendőknél, és érezhetően könnyebbek, ezektől sem várhatunk csodát. A kisbabák hordozásakor a meleget elsősorban nem a hordozóeszköz kelti, hanem a két test érintkezése. Azt is érdemes figyelembe venni a kendő kiválasztásakor, hogy a túl vékony kendő vághat, ha súlyosabb gyereket hordozunk benne (10-12 kilón felül).

2010. május 16., vasárnap

A mei tai használata


Bár a youtube tele van a mei tai használatával kapcsolatos videókkal, úgy gondoltam, kiválasztok párat és közzéteszem itt a blogon, néhány gyakorlati útmutatással együtt, hogy ne kelljen sokat keresgélni.

A mei tai hordozók felvételének módja attól függ, hogy a derékpánt bélelt vagy sem. Ha nem bélelt (pl. Kozy), akkor úgy kell magunkra kötni a mintás oldalával befele, mint egy kötényt (apron style). Ha bélelt, akkor is a mintás oldalával magunk felé fordítjuk, a derékrészt lehajtjuk (magunk fele), és úgy kötjük meg (non-apron style).

A mei tai-t főként elől és háton hordozáshoz lehet használni. 8-9 kiló után érdemes a babát a hátunkra költöztetni, onnan jobban lát, és nekünk is kényelmesebb, egészségesebb.

Fontos, hogy mindig dupla csomót kössünk! A derékpántot annyira szorítsuk csak meg, hogy kényelmes legyen, nem kell túlságosan megszorítani, attól tartva, hogy a baba kiesik belőle. Amikor először lett mei tai hordozóm, én is jól megszorítottam, utána meg csodálkoztam, hogy nem kényelmes. Nos éppen ez volt a gond: túlságosan megszorítottam.

Miután a derékpántot felkötöttük, felvesszük a babát, elhelyezzük a hordozóban, mindig magunk fele fordítva (nem jó a babát kifele nézve hordozni!!!), majd felemeljük a mei tai body részét, és elrendezzük a vállpántokat. Előlhordozásnál a vállpántokat hátravisszük, a hátunk mögött keresztezzük, és a baba lába felett előre vezetjük, a másik lába alatt pedig hátra, majd megkötjük. Videón ez így néz ki, bélelt derekú mei tai-al:


Háti hordozásnál kötényszerűen, vagy a bélelt részt lehajtva a derekunkra kötjük a mei tai-t, a hátunkra vesszük a babát (erre különböző módszerek vannak), felhajtjuk a body-t, majd a vállpántokat vállunkon előre hozzuk, váll alatt hátravisszük, és a baba feneke fölött keresztezzük (vagy megcsavarjuk, ez a Lexi twist), majd a lábai alatt előre hozzuk és dupla csomóra kötjük.
Ez valahogy így néz ki ( a videón béleletlen derekú MT-t látunk)



Csípőre is köthetjük a mei tai-t, de ezt a hordozót (szerintem) nem erre találták ki. Nekem nem vált be a csípőkötés mei tai-al, de attól lehet, hogy van aki szereti.

2010. május 14., péntek

Babahordozó délután Nagyváradon

Éppen egy héttel ezelőtt, a nagyváradi La Leche csoport vezetője, Kati hívására családostól Nagyváradra ruccantunk, babahordozó anyukákkal találkozni. Az volt a cél, hogy a már hordozó anyukákat még jobban beavassuk a hordozás rejtelmeibe, a teljesen kezdőknek, várandósoknak pedig egy kis alaptudást nyújtsunk, amivel majd elkezdhetik hordozni kisbabájukat. A szervező aggodalmai, miszerint túl kevesen leszünk, fölöslegesnek bizonyultak. A meghirdetett időpontra egymás után érkeztek a családok, voltak anyukák, akiknek az édesapákat is sikerült elcsalogatni a találkozóra, és a Posticum alagsori terme meg is telt kisbabákkal, szülőkkel, és hordozókendőkkel.
Íme:


Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett, bemelegítésként a babahordozás előnyeiről beszélgettünk egy keveset. A jelenlevő anyukák közül már sokan tapasztalták a babahordozás számos előnyét, de voltak babaváró anyukák is, akiknek jó volt hallani, hogy hordozni milyen jó, mind a kisbabának, mind pedig a hordozó személynek. Szó esett arról is, hogy milyen a jó babahordozó, és arról, hogy mire kell odafigyelni a kisbaba hordozóban való elhelyezésekor.


A rövid bevezetés után kendőt ragadtunk, és előbb az elől zsebes keresztezett kötést gyakoroltuk a kezdő anyukákkal és apukákkal. Hamarosan egy jó hangulatú kavarodás alakult ki.





A jelenlevő anyukák-apukák többsége háti hordozást szeretett volna tanulni, mivel kisbabáik már kinőtték az előlhordozós kort-súlyhatárt. Ebbe is belevágtunk. Főként a háti zsebet (BWCC)-t gyakoroltuk, de a batyuról is szó esett. Nagy lelekesedéssel próbálgatta mindenki a háti kötéseket, és megegyeztünk abban, hogy bár elsőre majdnem lehetetlennek látszik, ezeket is el lehet sajátítani egy kis türelemmel és gyakorlással.





Voltak, akik unták a kötözgetést:



A jó hangulató kötözgetős délután végeztével a viszontlátás reményében búcsúztunk. Szívmelengető érzés volt ilyen sok hordozós szülőt és hordozott kisbabát együtt látni.

2010. május 12., szerda

A nagy gyermeknapi Greenbaby játék



Kedves olvasóim, úgy döntöttem, hogy a rohamosan közelgő gyermeknap tiszteletére, ismét játékra hívlak titeket. A játék egyszerű, íme a szabályok:

1. Mivel nagyon örülök, amikor újabb és űjabb vásárlói fotókkal bővíthetem a Greenbaby fotógalériáját, küldjetek fotót az infokukacgreenbabypontro e-mai címre, melyen a Greenbaby boltban vásárolt hordozókendő, pelenka, futóbicikli, cipő stb látszik.

VAGY

2. Írjatok blogbejegyzést a Greenbaby boltról, vagy a boltból vásárolt termékkel kapcsolatos tapasztalataitokról, a babahordozásról, mosható pelenkázásról, és a bejegyzésben szerepeljen a bolt linkje. Akinek nincs blogja, de használt már Greenbaby termékeket, véleményét, tapasztalatait úgy is megoszthatja velünk, hogy megjegyzést ír ide a blogra.

VAGY

3. Ajánljátok a Greenbaby boltot, a Greenbaby Facebook oldalát Facebook-on levő barátaitoknak.

VAGY

4. Ha még nem vagytok a Greenbaby rajongói a Facebook-on, csatlakozzatok most, vagy legyetek e blog hűséges követői.

Bármit is tennétek, jelezzétek nekem itt a blogon, hozzászólás formájában. Aki többet tesz, több eséllyel indul a sorsoláson, melyen a következő díjakat lehet megnyerni:

1. Hoppediz O-ball babajáték


2. Lufi huzat 2 lufival, a Hoppediztől

3. Baba rongyi á lá Hoppediz


4. 25 százalék kedvezmény egy futóbicikli vásárlásához


A játék május 26-ig tart, a nyerteseket május 27-én hirdetem ki. Szeretettel várok mindenkit a versenyre, aki Románia vagy Magyarország területén él.